Köszöntő

Köszöntö !

Köszöntünk hát és nagyra értékeljük, hogy szánsz ránk az idődből, hogy meg akarod érteni, mik is/kik is vagyunk mi.

Ha pedig megtisztelsz a bizalmaddal és úgy érzed, ebben a közösségben hazataláltál, akkor az nem jelent mást, mint hogy Te is egy vagy közülünk. Egy a milliókból, aki a hátán viszi ezt az országot, s ha ezért végtelen hálát nem is, de tisztes, polgári életet vár el. Hogy legalább annyira értékeljék az életét, a munkáját, mint amennyire Ő maga odateszi magát a mindennapokban! Mert az élet nem csak az évek száma alatt kopik, hanem annak minősége is nagyban meghatározza az értelmét, értékét. Márpedig egy (1!) élete van a mindennapok „névtelen” hőseinek, az Értékteremtő Embernek, az úgynevezett „kisembereknek” is: nekünk!

Az Értékteremtő Emberért Szakszervezeti Szövetség (ÉRTESZ) azért szerveződött, azért alakult meg, hogy ezt a hiányt végre kitöltse. Hogy megjelenítse a 170 éves alapokon álló, Hazánkban 1948 óta klasszikus formában meg nem jelenített valós és kollektivitásra épülő munkavállalói, illetve honi kis- és középvállalkozói érdekvédelmet. Alapítói között olyanok vannak, akik mindig is érezték ennek a hiányát, sokan közülük küzdöttek is újjáéledésén, de ami a lényeg: egyek azok közül, akiket maguk mellé szólítanak. Akik az értékteremtő életre születnek, arra készülnek, abban élik aktív hétköznapjaikat, illetve akik koruk, vagy önhibájukon kívüli okok miatt már elhagyták, vagy rákényszerültek elhagyni aktív „szolgálatukat”. Biztos hitünk van abban, hogy minden trend és igyekezet ellenére még mindig sok-sok millióan vagyunk, akik hiszünk ebben az értékrendben és közösen tenni is fogunk az ész és a szorgalom, a becsületesen végzett munka méltó megbecsüléséért.

Az ÉRTESZ erre született meg. Arra, hogy megszervezze az értékteremtő élet képviseletét, hogy a kollektivitás elve szerint, alulról szervezze meg önmagát. A zsinórmérce adott. Az Értékteremtő Ember számít és semmi/senki más! De az mindenek felett és kőkeményen! Ha ezt közös erővel sikerül sikerre vinnünk, akkor újra olyan lehet a magyar szakszervezeti mozgalom, mint Kéthly Anna, Peyer Károly és sok-sok ezernyi harcostársaik idejében volt. Valódi mozgalom, amit nem lehetett lefejezni, ugyanis nem vezérelvű, hiszen a kollektivitás jelöli ki a vezetőit, céljait és az azonnal újat helyez a hiányra, pótolja amit kell. Az ÉRTESZ deklaráltan a 170 éves magyar szakszervezeti mozgalom alapjain, illetve az ezzel 1948-ig szimbiózisban létező, 150 éves szociáldemokrata mozgalommal vállal érték- és sorsközösséget!

Kedves Barátunk! Bízunk abban, hogy az itteni látogatásod egy ajtót nyit meg előtted és nyilván általad előttünk, mindannyiunk előtt is, ha megtisztelsz bizalmaddal és belépsz azon. Hogy egy olyan lehetőséget fedezel fel, melyben megtalálhatod önmagad és felfedezheted a közös célokat, vállalhatod a magad szerepét ebben a közösségben. Legyen az egy egyszerű tagság, annak tudatában, hogy komoly szakmaiság, határozott érdekvédelem és sok ezernyi barát áll mögötted, ha kell. De legyen az egy felelősen, komolyan vállalt szerep, melyben a Beléd vetett bizalomnak megfelelően viszed a közösségünk ügyeit. Mi erre a kollektivitásra és szakmaiságra, a határozott, de konstruktív érdekvédelemre nagyon fogunk ügyelni, hogy soha ne essünk azokba a hibákba, amelyek oly sokszor hiteltelenítik és lehetetlenítik el az igaz ügyekért indított harcokat!

Őszinte barátsággal köszöntünk:

Értékteremtő Emberért Szakszervezeti Szövetség (ÉRTESZ)

Elnöksége